Paul Auster New York trilógia c. művének utolsó része az Üvegváros (City of Glass) Spiegelman legújabb munkáinak egyike, azóta új graphic novel-je 2004 októberében In the Shadow Of No Towers (A nincs-tornyok árnyékában) címmel jelent meg, s ez is az elbeszélhetetlen elbeszélésére tett kísérlet, a szeptember 11-i tragédiáról és annak utóhatásairól szól.
A szerző, Art Spiegelman korábbi tevékenységében „nem volt benne” a nagyobb formák iránti fogékonyság. Az új keresése azonban igen. Az 1948-ban Stockholmban született s kisgyermekként, lengyel emigráns szüleivel Amerikába érkező alkotó tizenévesen kezdte beleásni magát a comics-ba, s 1968 körül csatlakozott az amerikai képregény underground köreihez, amely jelezve különállását, comix-ként emlegette a műfajt.
A Maus megváltoztatta Spiegelman pályáját, de közben a RAW is kiemelkedett az undergroundból: tucatnyi új és izgalmas alkotót indított útjára az amerikai képregényműfajban (Chris Ware, Robert Crumb, J. Otto Seibold, Kaz, Dan Clowes, Charles Burns). A graphic novel pedig lassan önálló műfajjá fejlődött, sőt, megjelentek izgalmas új irányai is, mint például a tényfeltáró újságírással rokon képregény. Talán nálunk is ismert Joe Sacco neve, akinek Sarajevo, illetve Palestine című művei személyes élményeken, kutatásokon, tényfeltáráson alapulva beszélnek rajzban és szövegben korunk válsággócairól.
A Manhattanben élő Spiegelman ma a The New Yorker című hetilap főmunkatársa, ahol felesége szerkesztő.
2006-ban hazánkban magyar fordításban is kiadták a képregényt.