A nálunk főként regényeiről ismert Auster ugyanis pályája kezdetén furcsa, meditatív, komor, bonyolult zeneiségű, tudatosan improvizatív költeményekben próbálta a nyelvet tapasztalatai kifejezőeszközévé tenni, s feltérképezni segítségével az észlelést a közléstől elválasztó falakat.
A fal, a kő, a föld, a hús, a vér, a csend visszatérő motívumok e versekben, melyek sokkal inkább emlékeztetnek a francia szürrealisták alkotásaira, mint a modern amerikai költészetre. A véletlen, a fogódzók nélküli, múlt és jövő nélküli jelen terében visszhangzó szavak különös világba vezetik az olvasót: a néma szem és a kimondott szó közötti senki földjére.
Paul Auster: A szem önéletrajza
(válogatott versek)
Barrus Kiadó, 2007. május 20.
Fordította: Gyukics Gábor
Kartonált, behajtható füllel, Fr/5
104 oldal, 1.980 Ft
ISBN 978-963-86725-7-5
A nálunk is kedvelt amerikai regényíró verseinek válogatott kötetével indul a Barrus Könyvkiadó szépirodalmi sorozata. A fal, a kő, a föld, a hús, a vér, a csend visszatérő motívumok e versekben, melyek sokkal inkább emlékeztetnek a francia szürrealisták alkotásaira, mint a modern amerikai költészetre. A véletlen, a fogódzók nélküli, múlt és jövő nélküli jelen terében visszhangzó szavak különös világba vezetik az olvasót: a néma szem és a kimondott szó közötti senki földjére.
Versek a kötetből:
Fehér éjszakák (White Nights)
Senki nincs itt
és a test azt mondja: ami kimondatik
az ki nem mondható. De senki sem a
test, és amit a test mond
nem hallja senki
csak te.
Hóhullás és éjszaka. Egy gyilkosság
ismétlése
a fák között. A toll
a földön áthatol: nem tudja többé
mit történik, a kéz, mely tartja
eltűnt.
Mindazonáltal ír.
Azt írja: kezdetben,
a fák között, egy test sétált ki
az éjszakából. Azt írja:
a test fehérsége
a föld színe. Ez föld,
és a föld azt írja: minden
a csend színe.
Többé nem vagyok itt. Soha nem mondtam
amit te mondasz
hogy mondtam. Ám mégis, a test az a hely,
ahol semmi nem hal meg. És minden éjjel
a fák csendjéből, hiszen tudod,
a hangom
feléd tart.
Mátrix és álom (Matrix and Dream)
Nem hallható dolgok forgácsolódnak
szét éjszakánként:
lélegzet, egész télen
föld alatt: forrás-szavak
lent az altató csermelyének
és szakadékának
kivájt fényében.
Elhaladsz.
Félelem és emlékezés között,
gyermekkorod porában
bíborba vált
lépteid zajának
agátköve.
Szomjúság és kóma és levél –
az ismeretlenné vált
hézagjaiból: a névtelen üzenet
testembe temetve.
A fehér ágynemű
lóg a kötélen. A szú
szétnyomódott
a mezőn.
Menta illata
a romok közül.
Belső tér (Interior)
A teljesen más és az egy
birokra kelt húsa.
És itt minden olyan, mintha az utolsó lenne,
ami elhangzik: a szó hangja
egybekelt a halállal, és az élet,
ez a bennem lévő erő
eltűnőben.
Lezárt redőny. Egy előző én
pora kiüríti a helyiséget
amit én nem töltök be. Ez az a fény
mely a szoba sarkában növekszik,
ahova az egész szoba
átköltözött.
Ismétlődik az éjszaka. Egy hang, mely csak
a legparányibb dolgokról beszél nekem.
Nem is dolgokról - pusztán nevükről.
És ahol nincsenek nevek -
kövekről. A falun áthaladó
kecskék dobogása
délben. A saját trágyájának gömbjébe
elnyelt ganajtúró. És felette a pillangók
violaszín raja.
A szavak lehetetlenségében,
a fullasztó
kimondatlan szóban
találom magam.
Pulzus (Pulse)
Ez, ami hátrál
közel jön majd hozzánk
a nappal másik oldalán.
Ősz: egyetlen fény ette
levél: és zöld pillantással
bámul ránk a zöld.
Ahol a föld nem áll meg,
mi szintén ez a fény leszünk,
még akkor is, ha a fény
levél alakjában
meghal.
A nappal éhségében
tátogó szem.
Ahol nem voltunk
majd leszünk. Fa
gyökerezik majd bennünk,
és szájunk fényénél
növekszik.
Előttünk áll majd a nappal.
És a nappal a nappalba
követ minket.
RSS