Harmadszorra is kiadják a Holdpalotát

Harmadszorra is kiadják a Holdpalotát 2010 szeptember végén harmadszorra is kiadják Auster Holdpalota című regényét.

"Senki sem felelős a történtekért; ettől azonban nem kevésbé nehéz elfogadnom, hogy így alakultak a dolgok. A rossz időzítésen múlott az egész. Lekéstük a csatlakozást, hogy úgy mondjam, vakon tapogatóztunk a sötétben. Ott voltunk mind, ahol lennünk kellett, s mégis elkerültük egymást; pedig hajszál híja volt, hogy egy csapásra kikristályosodjon körülöttünk minden. Végső soron erről szól ez az egész történet. Az élet: elvetélt lehetőségek sora. Minden részlet együtt van kezdettől fogva, ott a kirakós játék összes darabja, csak éppen az ember nem tudja összeállítani magának a képet."

Akárcsak Paul Auster New York trilógiá-jának hősei, ennek az erősen életrajzi jellegű műnek a főhőse is homályos szimbólumok közt éli sejtelmes életét, megtapasztalja a benne lakozó űrt, ám végül kinyílik a szeme egy szabadabb, teljesebb létezésre. A történet 1969 nyarán kezdődik, amikor az ember e1őször lépett a Holdra. A hős, Marco Stanley Fogg, akinek mindhárom neve híres utazóra utal, szintén az ismeretlen felfedezésére indul. Életútja más életekkel fonódik össze: megismerkedik egy lánnyal, aki megmenti az éhhaláltól; elszegődik egy mozgásképtelen, vak öregúrhoz, akinek eltorzult tudatán át Fogg merőben más képet kap az emberekről és a világról; megismerkedik valakivel, akiről véletlenek sorozatán át kiderül, hogy nem más, mint az apja; és gyalogszerrel átkel a sivatagon, Utah-tól a Csendes-óceánig.

Hozzászólások

Susannia képe
1

Végre a tartalomhoz méltó címlap is született
az új kiadáshoz.

Boros Regina képe
2

Igen, még ha igen erős ihletet is merítettek a külföldi kiadásból. De nem baj, így sokkal jobb :)

Aktuális

Boldog születésnapot!

Boldog 66. születésnapot Mr. Auster!
 

Új Auster könyv magyarul: Láthatatlan (Invisible).

Megjelent Paul Auster Láthatatlan című regénye magyarul.
 
 

Februárban jön Auster új Invisible c. regénye magyarul

Örömmel tájékoztatjuk a kedves Paul Auster rajongókat, hogy megjelenik végre magyarul Auster Invisible c. regényének fordítása Láthatatlan címmel.
 

Új regény: Sunset Park

Miközben nálunk tovább tolódik az Invisible magyar fordításának megjelenése, Auster újabb regénnyel jelentkezik 2010 őszén az Egyesült Államokban.
 
 

2010 őszére halasztották Auster új regényének megjelenését.

2010 őszén jelenik meg magyarul Paul Auster legújabb regénye, az "Invisible" (Láthatatlan).
 

Hamarosan jön Auster új regényének magyar fordítása

2010 első felében jelenik meg magyarul Paul Auster legújabb regénye, az "Invisible". A regény sok tekintetben (pl. a hangnem, a történet a történetben, a kíméletlen véletlen) visszatérés a korai művekhez. A kötetet az Európa Könyvkiadó jelenteti meg.