"Nehezen tudnék egyetlen dolgot is mondani, amit a Bush-adminisztráció tett a művészetek érdekében. Minden úgy megy, mint előtte: az írók regényeket írnak, amiket az ember vagy elolvasnak, vagy nem, filmek készülnek, amiket vagy megnéznek, vagy nem, a festők képeket festenek, a zenészek zenélnek. Nem nagyon látom, hogy Bushék különösebb hatást tettek volna a kulturális viszonyokra.

Az elmúlt nyolc évnél rosszabbat szinte elképzelni sem tudok. Íróként először foglalkoztam bizonyos fórumokon azzal a helyzettel, amiben élünk. Előtte sosem csináltam ilyet, de azt hiszem, annyira megijedtem, annyira zaklatott voltam, hogy a boldogtalanság okozta nyomás néha jelentkezett a műveimben is.

Ha McCain nyer, vagy négy évre bevonulok egy pincébe, vagy minden nap kirontok az utcára és üvöltök. Ha Obama nyer, annyi problémával kell megküzdenie, hogy maximum azt remélhetjük, hogy a kár egy részét helyrehozza. A legtöbb művész Obamát támogatja. Sőt egyetlen egy olyannal sem találkoztam, aki McCaint, úgyhogy a mi lelkünk megkönnyebbülne. Az ország gondjai azonban ettől még komolyak maradnak.

A művészet nem újságírás. A legjobb történelmi regényeket jóval a tárgyalt események után írták. Például a Háború és béke 1870-ben íródott az 1812-es eseményekről. Szerintem az emberek fejében az a tévhit él, hogy a művészeknek azonnal reagálni illik arra, ami a jelenben történik. Egy új korszakot élünk. Mindenki tisztában van vele, hogy a világ megváltozott, de hogy a történet merre visz bennünket, az most még nem világos, és amíg nem bontakozik ki jobban, szerintem senki nem látja tisztán, mi történik."

Guardian.co.uk, 2008. október 31.

(Fordította: Pék Zoltán)