Interjú Lisa Fyfe-val, a Man in the Dark amerikai kiadásának borítótervezőjével
BDR: Először a Henry Holt kiadó weboldalán láttam a borítót még mielőtt megjelent volna a könyv és egyből megragadott. Az első dolog, ami eszembe jutott Gólem legendája, akit agyagból készítettek, parancsra életrekelt és segítségére volt a zsidóknak az üldöztetések során. Persze nincs Gólem a Man in the Dark-ban a szó szoros értelmében, de található néhány karakter benne, akik a poklon keresztül mennek és kétségbeesett helyzetükben védelemre szorulnak. Vagy szó sincs ilyesmiről?
LF: Értem az utalást, bár én nem gondoltam a Gólemre, amikor készítettem a borítót: én alapvetően a férfira gondoltam közben, aki a történetben szerepel. Az intenzív érzelmi utazásaira, a párhuzamos világokra és élettörténetekre, amelyek hol különböznek, hol hasonlóak. Egy ember, egy katona, egy furcsa háború, egy másik ember éppen felépül egy balesetből, egyedül fekszik az ágyban, küzd a belső démonjaival. Történetük a szerelemről, szenvedélyről, háborúról, szorongás és magány. A férfiaknak határozottan szükségük van védelemre.
BDR: Auster könyveihez elég nehéz lehet borítót tervezni. Némelyiknek ugyan vannak erős vizuális képei, elsősorban a Leviathan-ra és a Szabadság-szoborra gondolok. De a Man in the Dark-ban nincs igazán egy kép, ami beugrik, vagy legalább valamilyen érzés, amiből képet alkothat a tervező. Tehát, hogyan tudtál ezzel a látvánnyal kijönni mégis? Volt valamilyen tisztán tipográfiai eszköz, amit figyelembe vettél?
LF: Kipróbáltam néhány ötletet, egy tiszta változatot, egy vegyes változatot és egy fotóalapú megoldást. Igazad van, nem volt olyan kép, ami megragadt volna. Azért maradtam végül ennél a koncepciónál, mert a könyv elején van egy jelenet, ami beindította bennem ezt. Éjszaka egy ember hirtelen felébred és egy fekete lyuk alján találja magát egy mező közepén, hallja a háború hangjait, egyedül van és fél. Az utolsó emléke, hogy egy ágyban van otthon és most az éjszakai égboltot nézi egy másik univerzumban.
BDR: A mű önmagában többet kifejez.
LF: Ezt a jelenetet akartam kifejezni: éjszakai kilátást a párhuzamos világra. A nappalimban próbáltam az első vázlatokat először egy halom földet felvittem egy kartonpapírrra. Először mindenféle alakzatot kapartam össze belőle aztán kidolgoztam egy ötletet egy ember körvonalaival. Ez egyfajta kombinációja volt a benyomásoknak és egy rajzolt alak fedőréteget tettem rá. Így tudtam neki határozottságot és mélységet adni. Úgy kellett kinéznie, mintha egy ember sétálna nem csak egy lyuknak a földben. Elég sok változatot kellett készítenem, hogy végre jó legyen. Azt hiszem 50 képet csináltam legalább.
BDR: Auster neve és a könyv címe elég konzervatívan lett kezelve. Kitűnik a fehér sávon a fekete betű, de elég kicsi és az illusztráció kapott főleg hangsúlyt. Küzdened kellett, hogy elfogadják ezt a tervet?
LF: Nagyszerű volt, mert mindenki hajlott arra, hogy felfedezze azonnal. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy az alakzatnak feltűnőnek kell lennie. Ha a betű túl lett volna hangsúlyozva, akkor elveszi a figyelmet a figuráról. Játszottunk azzal az ötlettel is, hogy csak az emberalak van felirat nélkül. Végül a betűket olyan kicsire vettem, amennyire csak engedték és hagytam, hogy a sziluett vegye át a hatást.
BDR: Az elkészült könyvborító csodálatos lett: van rajta dombornyomás, mélynyomás, lakk, fantasztikus a textura. Lehet, hogy nem is lett volna annyira erős hatása a borítónak, ha nincsenek ezek a nyomtatási eszközök. Mennyire fontosak ezek neked?
LF: Az effektek nagyon fontosak. A mélynyomást már a legelején kitaláltuk. Az alaknak szó szerint úgy kellett kinéznie, mintha beesett volna a földbe. A matt megoldás pedig méginkább mélységet adott neki.
BDR: Auster is részt vett a folyamatban?
LF: Auster nem vett részt, habár neki is el kellett fogadnia és megszeretnie. Szerencsére amint meglátta a borítót azonnal megtetszett neki. Csináltunk kisebb igazításokat, de a végső változat nagyon közel van az első bemutatott verzióhoz.
BDR: Utolsó kérdés: az amerikai zászló az elejétől fogva ott volt?
LF: Igen a zászló végig ott volt. Volt egy játék zászlóm a földbe szúrva, ez egy célzás, hogy poltikai zűrzavarról is szó van a történetben. Amikor dolgoztam az ember alakján a zászlót a kezébe helyeztem.
Forrás: nytimesbooks.blogspot.com
Fordította: Boros Regina (pontosításokat és javítási javaslatokat szívesen veszek, ide írj )
10. 09. 03. péntek - 15:31
Köszönet a fordításért! A borító bizony nagyon fontos faktor és komoly munka. Sajnos a magyar kiadások címlapjai nem sikerülnek túl jól. Mikor a Véletlen zenéjének magyar kiadását dedikáltattam a barátnőmnek az íróval egy németországi felolvasáson, kicsit megdöbbent a címlapon
és láthatóan nehezen kötötte össze a történettel. Ha hiányzik az ihlet, jobb lenne átvenni az eredeti amerikai változatot, ahogy a szkriptórium esetében is történt.
10. 11. 05. péntek - 07:44
Egy régi ismerőse hívja a Sunset Parkba egy lerobbant házba,testking 642-655 amit önkényesen foglalták el, de olyan eldugott helyen van, hogy úgy vélik, jó ideig nem kell tartaniuk semmitől. Hárman laknak még itt illegálisan: testking 642-357 Bing, a barátja, aki a Törött Holmik Kórházát vezeti, egy apró műhelyt, ahol amúgy kidobásra ítélt tárgyakat javít; Ellen, a melankolikus művész, aki erotikus rajzokban éli ki magát; és Alice, aki a diplomamunkáját igyekszik megírni a háború utáni amerikai filmről. Mindegyikük sérült valamilyen módon, testking 1z0-053 mindegyikük pénztelen, testking 642-681 mindegyikük keresi a boldogulás és boldogság lehetőségét a mai Amerika kilátástalanságában