"Sophie Auster
Az őrületes Auster-család
Az írópár legjobban sikerült közös alkotása titokzatosságot, humort és zsenialitást áraszt. Egy megtestesült múzsa története.
(Cecilia Múzquiz, Fotó: Josephine Douet, kivitelezés: Sera Fernández)
Csapjunk is egyből a lovak közé! Sophie Auster nem tartozik az átlagemberek közé. A kultuszíró Paul Auster (akinek 2006-ban odaítélték az Asztúria hercege alapítvány irodalmi díját) és a norvég származású Siri Husvedt lánya gyárilag tehetségbomba-génekkel van felszerelve. Nem meglepő, hogy a génjeibe van kódolva az irodalom iránti érdeklődés, de az talán nem szokványos, hogy modellhez méltó külsővel is megáldja a sors – édesanyja lábait és édesapja szemét örökölte – és, ha még nem volna elég a jóból, mindehhez egy kivételes hang társul. Születésekor ráadásul egyenesen a húsosfazékba pottyant: a pergő, inspiratív, kulturális csemegékkel teli New Yorkba. Úgyhogy nem telt el sok idő, mire a kislány beszélni kezdett és ki is mondta: „Anya, művész akarok lenni”. Vagy mégsem? Igazság szerint így hangzott pontosan a mondat: „Olyan jó lenne örökre színésznőnek lenni.” „Nyolc évesen kezdtem játszani, és remekül éreztem magam, kimondhatatlanul boldoggá tett. 12 évesen beiratkoztam a Lee Strasberg Institute-ba, hogy előadó-művészetet és éneklést tanuljak. Iskola után vagy hétvégéken jártam oda”.
Menekülj, ha tudsz!
A lavinát Agnieszka Holland Washington Square című filmje indította el, Sophie a kamera előtt szaladgált. „Kosztümöt kellett felvennem, és baromira élveztem. Egészen más volt, mint az iskolai légkör, ahonnan elmenekültem, mert az osztálytársaim nagyon kegyetlenek voltak velem. A gyerekek néha kiszúrnak maguknak valakit, akit piszkálhatnak, és hát éppen rám esett a választás” – mondja. „Azt hiszem minden művész lelkében megvan a kivülállóság érzése. Bennem az iskolában alakult ki, és ez arra sarkallt, hogy egy kiutat találjak” – meséli. „De szerencsére jött a középiskola, szereztem barátokat, és minden jobbra fordult”.
Az említett első filmbeli felbukkanást követte a Lulu a hídon és a The Inner Life of Martin Frost , mindkettőt Sophie édesapja rendezte, aki jelen volt zenei debütálásánál is. Végül is ő volt az, aki kiválasztotta azokat a francia szürrealista költeményeket, melyek végigkísérik első albumát. Ez egy igazi zenei csemege, melyet az igényes és rendkívüli One Ring Zero, new york-i duóval rözgített.
Élj intenzíven!
Sophie most, 20 évesen már egyedül szárnyal. Utolsó, az amerikai Nantucket strandjain eltöltött nyaralása után belevetette magát a második lemez stúdiómunkálataiba a tehetséges Barry Reynolds-szal, a nagy Marianne Faithfull sikerkovácsával. „Ez a lemez több rockot és bluest ígér, és felkavaróbb lesz elődjénél. Az utóbbi években sok mindent megéltem, most már több tapasztalattal rendelkezem, amiről írhatok. Nagyon csúnyán szakítottunk a barátommal, rengeteg csalódás ért… Úgy érzem, hogy most már nyugodtan állok ez előtt a projekt előtt, és ez korábban semmiképp nem ment volna. Remélem, év végére sikerül befejeznem” – jelenti ki. És a címe? „Azt még nem tudom! – mondja egy hatalmas mosoly kíséretében. Szintén titok övezi következő mozis terveit: „Barcelonában fogunk forgatni jövő októberben és spanyol lesz a rendező.” Csak nem Almodóvar…? (Aki mellesleg a család jóbarátja és Paul Auster promóciós társa volt az Asztúria hercege díj kiosztása során). „Nem. Egy fiatalabb rendezőről van szó… De imádom Pedro munkáit. Szerintem fantasztikus ember. Emlékszem, hogy mennyire ideges lettem, amikor megtudtam, hogy találkozni fogok vele és megismerhetem. Akkor 15 éves voltam. Elmentünk megnézni a Rossz nevelést. Nagyon megható volt”.
Ismerd meg a határaidat!
Hogy van ideje Sophienak arra, hogy Barcelonában forgasson, új lemezéhez készítsen felvételeket, élőben énekeljen Madridban – koncertje mellesleg ínyencség volt a Könyvek éjszakáján -, emellett pedig irodalmat, pszichológiát és történelmet tanuljon a „nagyon-nagyon-nagyon liberális" Sarah Lawrence egyetemen? Ez nemcsak rejtély, hanem „komoly stressz” is. „Nem mondhatom, hogy könnyű vagy nyugodt életem lenne. Az igazság az, hogy félévhalasztást fogok kérni, hogy forgathassak Spanyolországban” – meséli. „És a szüleid támogatnak ebben?” „A legnagyobb mértékben. Én pedig szeretem, ha ők is rábólintanak, mielőtt fejest ugornék valamibe. Mindig nagyon jó tanácsokkal láttak el” – mondja. Akkor már csupán annyi van hátra, hogy folytasd a hagyományt, és belefogj egy könyv megírásába…: „Nem, ez túl nagy kihívás lenne. Nem tudnám teljesíteni. Az írást, a valódi írást meghagyom a szüleim számára”.
Sophie szobája
IPodján Tom Waits, a Talking Heads, a The Velet Underground, Édith Piaf, Fiona Apple és a nagy Billie Holiday slágerei sorakoznak.
Szekrényéből nem hiányozhatnak a csőnadrágok, a bőrdzsekik és a magas sarkúk. Üzenetrögzítőjén folyamatosan hívások várják, hogy menjen el éjjel valamelyik városba sétálni egy kicsit… „Mindig mehetnékem van, társasági ember vagyok” – mondja Sophie. Asztalán Dosztojevszkij, Tolsztoj, Turgenyev könyvei tornyosulnak. „Imádom az oroszokat”. Valamint az „igencsak furcsa” francia Georges Bataille, Jane Austen, a Bronté testvérek és Jeffrey Eugenides.
Ablaka New Yorkra nyílik, of course. Végtére is… ő egy Auster."
(fordította: Smid Bernadett)
RSS